Rádióamatőr oktatás

ha6pxKedves amatőrtársak, tisztelt leendő rádióamatőrök!

A Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöksége nevében köszöntöm a tanfolyamra jelentkezetteket. Vizsgafelkészítő tanfolyamunk a Szövetség életében fontos feladat, nagy várakozással tekintünk elébe.

A szervezést több sikeres klubszintű kezdeményezés tapasztalatainak felhasználásával végeztük. Az oktatók között vezető helyen számítunk
Agg István - HA5CLF (Pista) sokéves, eredményes oktatói gyakorlatára. Az előadók sorában sok évtizedes rádiós tapasztalattal rendelkező amatőrtársakat, világ-, Európa- és országos bajnokokat, a műszaki fejlesztés kiemelkedő képviselőit, DX-expedíciók sokaságában részt vett amatőrtársakat tudhatunk, akiktől lehet és érdemes tanulni. Reményeink szerint Szövetségünk székháza és technikai felszereltsége megfelelő helyet nyújt a tanfolyamnak.

Az oktatás 15-16 héten keresztül tart, majd felméréssel és – remélhetőleg minél több sikeres – hatósági vizsgával zárul. A  szűken vett vizsgafelkészítő anyag előadásain túl a résztvevők számára kiegészítő ismereteket nyújtó további előadásokat, találkozókat, beszélgetéseket, műszaki-technikai foglalkozásokat, bemutatókat is tervezünk tartani, valamint helyben, minden alkalommal lehetőséget adunk a rádiózás napi gyakorlatának elsajátítására „élesben” a sávokban – természetesen szakavatott vezető segítségével. Igény esetén morze-oktatást is indítunk.

Azt szeretnénk, hogy a rádióengedély megszerzése után kezdő amatőrtársaink össze tudjanak állítani és kezelni egy egyszerű rádióállomást és biztonsággal legyenek képesek a sávokban forgalmazni.

                A tanfolyam ingyenes és nem kötött sem klubtagsághoz, sem pedig rádióamatőr versenyengedélyhez (köznapi nyelven: MRASZ-tagsághoz). Ugyanakkor hangsúlyozzuk a rádióklubok, mint kis közösségek feltétlen előnyeit a képzésben és az amatőr barátság, egymás kölcsönös segítése tekintetében. Ezért szorgalmazzuk, hogy a tanfolyam résztvevői keressék és találják meg „saját” jövőbeli rádióklubjukat. Ebben az oktatók tanácsaira bizton számíthatnak.

                A tanfolyam – reméljük sikeres – elvégzése az egyik első fontos lépés a rádióamatőrré válás útján. Ez az út hosszú, folyamatos tanulást, önképzést igényel. Szívből kívánjuk, hogy az új iránti fogékonyság, a kísérletező kedv kialakuljon, igénnyé váljon és továbbra is megmaradjon mindenkiben. Legyen mindenki számára a rádiózás öröm, élvezetes szórakozás, közösségteremtő hobby, igényes elfoglaltság, a barátság ápolásának egyik színtere!

Jó felkészülést, eredményes vizsgát! és amatőrsikereket kívánva,

73...Csaba-HA6PX

/ Molnár Csaba / a MRASZ elnöke

©2024 MRASZ
Adatvédelmi szabályzat.
Tulajdonos írásbeli engedélye nélkül az oldalon található szöveges tartalmakat, képeket, videókat, hanganyagokat, felhasználni tilos!